Page 39 - Kincses2024
P. 39
AUGUSZTUS
140 éves a Keleti
iután 1846-ban elindult
MMagyarországon az első
vonat, a vasúti szállítás és köz-
lekedés viharos gyorsasággal
fejlődött. Egymás után nyíltak
a vasútvonalak, épültek az
indóházak, állomásépületek.
A Nyugati (megnyílt 1846-ban,
eredetileg a mostani épület
mellett, az Osztrák Vasúttársa-
ság tulajdona), a Déli (megnyílt
1861-ben, a Déli Vasúttársaság tulajdona) krachok sorozatát hozta a magyar gazda-
és a Józsefvárosi (megnyílt 1867-ben, ere- ságban is, másrészt a kiszemelt terület rossz
detileg Losonci néven, az Északi Vasút- talajviszonyai miatt át kellett dolgozni a
társaság tulajdona) pályaudvarok mellett terveket.
már az ötvenes években igény mutatkozott A pályaudvart végül 3000 vörösfenyő
részben az akkor már létező vasútvonalak cölöpre építették, amilyenek Velencét is
és pályaudvarok összekötésére, részben óvják a süllyedéstől. Az 1881-ben végül
egy nagy befogadóképességű központi felgyorsuló építkezés két legfontosabb
pályaudvar létesítésére. 1869-ben meg- szereplője Rochlitz Gyula, az állomás-
alakult a MÁV (ekkor: Magyar Királyi épület tervezője, egyben az építésveze-
Államvasút), az állam a kezébe vette a tőség feje, valamint Feketeházy János
korábban sokféle változatban a különféle hídmérnök, a csarnok acélszerkezetének
útvonalváltozatok és építmények mérnöki tervezője volt. A „Magyar Királyi Vas-
irodákban és hivatalokban kerengő terveit utak induló házát”, avagy „Központi
– melyek között szerepelt például egy a Indóházat”, az ötvágányos, villannyal
Margit hídtól délre épített híddal a Délit világított, 180 méter hosszú, 42 méter
és a Nyugatit összekötő vasútvonal terve fesztávolságú csarnokot az összes műszaki
–, a társaság csődje után megvásárolta a és utasforgalmi kiszolgáló helyiséggel
Józsefvárosit, 1872 januárjában törvényt 1884. augusztus 16-án min den különösebb
hoztak az új központi indóház megépíté- ceremónia nélkül egy Miskolcra indított
séről, és a nyár folyamán az építkezés is vonattal avatták fel.
elkezdődött. Az egykor világszenzációt jelentő, a kor
Az épületet eredetileg a mai Blaha Lujza minden technikai újdonságát bemutató állo-
térre tervezték, de mivel a Józsefvárosiból más, amely 1892 óta Keleti pályaudvar névre
jövő vonatokat csak egy viadukton át hallgat, ma műemléki védettség alatt áll,
tudták volna idevezetni, végül a Kerepesi amit indokolnak többek között a homlokzat
úti vámnál, a Kerepesi és a Csömöri (ma Vulcanust és Neptunust ábrázoló allegóriái,
Thököly) út közötti területet jelölték ki. A James Wattot és George Stephensont
következő évtizedben azonban lelassult a ábrázoló szobrai, az előcsarnokban Lotz
folyamat, egyrészt az 1873-as világválság Károly és Than Mór freskói.
Kincses Kalendárium 37 a 2024-es esztendőre
2023. 09. 02. 11:49:34
kincses_2024.indb 37 2023. 09. 02. 11:49:34
kincses_2024.indb 37