Üdvözöljük webhelyünkön!



Már készül
a 2019-es Kincses Kalendárium!

Elkezdődött a jövő esztendei Kincses Kalendárium szerkesztése, összeállítása. Munkatársaink már járják az országot, hogy minél igazabb, érdekesebb és tanulságosabb történetekkel lepjék meg az olvasókat. Lapunkat az élet alakítja, tehát a jövő évi tartalomról még nem adhatunk teljes tájékoztatást, de néhány témánkat azért már megemlíthetjük. Írunk majd egy aknaszedő magyar katonanőről, aki halált megvető bátorsággal szolgálta nem csak a hazáját, de az afganisztáni népet is. Magyarország, ha nem is volt tengeri nagyhatalom, de azért jelentős hadiflottával rendelkezett. A hajók sorsáról is beszámol egyik cikkünk. Hogyan törnek ki a szegénységből, a kiszolgáltatottságból a magyar falvak? Ezzel a témával több írásunk is foglalkozik. Következő évkönyvünkben feltárjuk az Árpád-vonal titkát, melynek hivatása lett volna megvédeni az országot az előrenyomuló Vörös Hadseregtől. S megemlékezünk a 175 éves Himnusz írójáról, Kölcsey Ferencről és zeneszerzőjéről Erkel Ferencről.
   Addig is, míg az ősz folyamán kezükbe vehetik majd a Kincsest, azoknak, akik a 2018-as évkönyvet nem látták, és azoknak is, akik bár olvasták, szívesen felidézik most is, szokás szerint közzétesszük itt a webhelyünkön a teljes kötet anyagát. Letölthetik itt a közismert pdf fájlformátumban (nyolc és fél megabyte), vagy elolvashatják a kötetet ide kattintva, a képernyőn lapozgatva. (Utóbbi megoldást csak azoknak javasoljuk, akik külön forgalmidíj-fizetés nélkül, például ingyenes vagy otthoni átalánydíjas wifin interneteznek.)

Kik lettek a 2018-as nyertesek?
Kisorsoltuk azokat szerencsés olvasóinkat, akik helyes megfejtésükkel ajándékot nyertek. Ha ide kattint, megtekintheti a nyertesek listáját.

Ha elfelejtette, még mindig megvásárolhatja
a 2018-as Kincses Kalendáriumot!

A vásárláshoz lépjen be a posta webboltjába (ezen a linken), regisztráljon az oldalon, és (bankkártyával) megvásárolhatja az évkönyvet, amit postáznak majd Önnek. Az űrlapon az előfizetés kezdeteként válassza ki a "legördülő" hónapot (akkor kézbesítik majd), és fogadja el a 12 hónapos időtartamot is, a többi rubrikát pedig értelemszerűen töltse ki.

Hibajavítás
2018-as kalendáriumunk 215. oldalán, a nyereménypályázat kérdésében szereplő első magyar olimpiai bajnok nem 150, hanem 140 éve született.
A Kis Kincsest Monszport Vivien illusztrálta, akinek a neve - sajnálatosan - lemaradt a rajzokról.
Elnézést kérünk a hibákért.


MILYEN VOLT A KINCSES KALENDÁRIUM
120 ÉVVEL EZELŐTT?

Megnézheti a befotózott, az 1897-es esztendőre szóló, de még 1896 őszén megjelent kalendárium oldalait, ha ide klikkel. FIGYELEM: a képek meglehetősen nagyok, forgalmi díjas internetkapcsolattal és/vagy okostelefonon csak óvatosan javasolt a böngészésük.